Kókuszkarfiolok
2 tojásfehérje (0 Ft)
8 dkg porcukor (28 Ft)
5 csomag vaníliás cukor (135 Ft)
26 dkg kókuszreszelék (256,1 Ft)
Összesen: 419,1 Ft négy személyre, fejenként 104,8 Ft.
Egy tojásfehérje-fogyasztó recept, amiért az ember általában igen hálás, ráadásul pofonegyszerű és elég gyors, az áráról nem is szólva. A szobahőmérsékletű tojásfehérjéket elkezdem felverni, ha már szépen felhabzottak, hozzájuk adom a cukrokat, ha keményedik a hab, mehet bele a kókuszreszelék is, és még egy kicsit verem a géppel. Nem kell megijedni, kissé nedves-darabos-morzsás állag lesz a végeredmény, de ilyet akarunk. Vizes kézzel először úgy diónyi gombócokat formálok belőle, majd ahogy a golyót a bal tenyeremben tartom, a jobb kezem ujjaival összecsippentem, így amolyan gúlaféle formát kapok, aminek egy kicsit gömbölyded az alja. Összesen 16 ilyen kis formát készítek, sütőpapírral bélelt lapra teszem, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 13-15 perc alatt kisütöm; akkor jó, ha az élei szép aranybarnák lettek. Belül puhának kell lennie. Rácsra téve hűl ki, a nevét a konyhába beosonó férjemtől kapta: "jé, karfiolok!" :)).
The Ultimate Cookie Book receptjét módosítottam.
Tippek, FAQ:
1) Szerintem minden háztartásban megmarad tojásfehérje, ahol főzött krém, majonéz, és sok sütemény készül :), ami békésen elpihenhet a fagyasztóban folpackba csomagolva, de tény, meg kell egyszer venni a tojást, úgyhogy ha teljesen korrekt akarok lenni, a két tojás árát is ideszámolom (483,1 Ft/120,8 Ft).
2) A receptben a vaníliás cukor a kakukktojás :), egészen egyszerűen elfogyott menet közben, 8 dekánál a porcukrom, úgyhogy ehhez a vésztartalékhoz fordultam. Sima porcukorral (ha a tojást nem számolom) jóval olcsóbb (298,1 Ft/74,5 Ft), de ha egy kis vaníliás ízt és illatot nem sajnálunk tőle - és miért tennénk, jót tesz neki - esetleg egy evőkanál vanília kivonattal (119,8 Ft) pótolhatjuk, amivel azért sikeresen visszaküzdjük magunkat az eredeti ár közelébe (417,9 Ft/104,5 Ft).
3) Meg lehet sütni golyó formájában is, de szerintem ez a karfiol jópofa :).
Currys krumplikrémleves cukkinivel
40 dkg krumpli (31,6 Ft)
15 dkg cukkini (49,4 Ft)
1 ek. tejföl (57,9 Ft)
1 kk. curry (39,8 Ft)
1 kk. szárított petrezselyem (87 Ft)
só
bors
Összesen: 265,7 Ft két személyre, fejenként 132,85 Ft.
Végre sikerült kigazdálkodni az első Takaréklángos levest! A krumplileves ugye legyen krumplileves, klasszikussal szólva, de nem árt neki, ha egy kicsit megbolondítjuk. A krumplit megpucoltam, felkockáztam, annyi sós vízben, amennyi ellepte, feltettem főni, és hozzáadtam a curryport is. Ha megfőtt, botmixerrel krémesre turmixoltam, beleszórtam a petrezselymet, megborsoztam, és beletettem a nagyon vékony csíkokra felvagdosott cukkinit. Visszakerült a tűzhelyre, és még pár percig ott maradt, amíg a cukkini meg nem főtt.
Tippek, FAQ:
1) A szárított petrezselyemért szemlesüt, nem volt itthon friss, nyilván ha van, azt célszerű használni.
2) A cukkini helyett vékony csíkokra vágott kápia paprika is finom, és vidám piros levesbetét lesz, nem sokkal drágítja a levest (325,9 Ft/162,95 Ft). Kicsivel talán tovább kell főzni.
3) Curry helyett garam masalával is kipróbálható, még egy kicsivel olcsóbb is lesz (241,5 Ft/120,75 Ft).
Szárított menta
Ismét egy "hát ezzel mi legyen?" töprengés - van egy nagyobb üvegnyi (kb. 3 deci) szárított mentám (kaptam), amivel nemigen tudok mit kezdeni, szeretettel várok hozzá némi segítséget. Megint van egy "mit ne" kérésem: a teacélú felhasználást hagyjuk ki :).
Tészta tejszínes csirkeraguval
Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy felhagytunk a spórolással, térdig járunk bélszínben-kaviárban, megnyugtatom a nagyérdeműt, nem így van.
Sőt. Annyira lementem minimálba, hogy az ebédeim gyakorta két-három összetevőből állnak mindössze, azok sem említésre méltók.
Ez az étel viszont nagyon is ide kívánkozik, annak ellenére, hogy említettem már, ha nem is pont ugyanígy készült akkor.
Kifejezetten pénztárcakímélő, viszont nagyon finom és igen hamar elkészül.
Az elkereszteléséhez várok javaslatot, eléggé béna neve lett, de ma ennyi telik tőlem.
Tészta tejszínes csirkeraguval
1/2 csirkemellfilé (kb. 15-20 dkg) nagyon vékony csíkokra vágva (~ 240 ft)
4 dkg nem húsos füstöltszalonna gyufaszálnyira aprítva (~ 40 ft, igen vastagon számolva)
1 dl tejszín (~ 100 ft)
1/2 pohár tejföl (mondjuk 8-10 dkg) (~ 65 ft)
1 kanál olaj (~ 8 ft)
só
bors
1 ág kakukkfű (~5 ft)
8 bazsalikomlevél (~ 10 ft)
1 kisebb fej lilahagyma (10 ft)
20 dkg tészta, lehetőleg olyan formájú, amin könnyen megtapad a szósz(~ 150 ft, masnitésztával számolva)
Praktikus a tészta főzésével kezdeni, közben a szósz is elkészül.
A szalonnát az olajon megpirítom (célszerű serpenyőt, vagy egyéb, széles, alacsony peremű edényt használni), hozzádobom a csirkét, sózom, borsozom és kevergetve pirulásig sütöm. Akkor mehet rá kb. fél dl víz és letakarva 2-3 percig párolódik. Ennyi idő alatt a víz elpárolog, ekkor kerül rá a tejszínnel elkevert tejföl, a kakukkfű és a bazsalikom.
Még kb.öt percet hagyom főni, közben néha kevergetve, ennyi idő alatt kellően besűrűsödik a szósz.
Valószínűleg a tészta is megfő mostanra, már csak annyi a feladat, hogy összemelegítsük a szósszal és a tálaláshoz hajszálvékonyra szeljük a hagymát.
Ez kerül ugyanis a tetejére, jó bőségesen.
Összesen 628 ft, ebből hárman kiadósan megebédeltünk, vagyis fejenként 209 ft-ért .
Persze ha valaki húsos szalonnát, bacont kíván, akkor készülhet azzal is, jelen esetben a szalonna a füstölt ízt kölcsönzi (meg néhény plusz dekát, de igazán elhanyagolható).
Ha bacont tennék hozzá az 125 ft lenne, vagyis plusz 85.
Ha meg valaki nem akar spórolni, vagy hegyekben áll nála a szárított sonka, azzal sem lehet rossz.
Ha azt használnám, akkor jó ropogósra sütném az olajon, kiszedném, a csirkét a sonkás-füstös ízű olajban pirítanám. Aztán a végén lehetne rátördösni a ropogós sonkát.
Ha véletlenül akad a háznál válogatós gyerek, az is boldogan megeszi.
Szedres mini pavlovák
3 tojásfehérje (0 Ft, hiszen megmaradt a piskótánál)
21 dkg porcukor (85,68 Ft)
3 dl tejszín (318 Ft)
25 dkg feketeszeder (175 Ft)
1 ek. ecet (2,2 Ft)
1 kk. keményítő (5 Ft)
Összesen: 585,88 Ft négy személyre, fejenként 146,47 Ft.
Egy egyszerű kis recept a maradék tojásfehérjék elhasználására ama bizonyos orosz balerináról elnevezve, nagy előnye, hogy a habcsók alap napokkal korábban elkészíthető, tálaláskor csak a tejszínhab-gyümölcs kombinációt kell a tetejére dobni, ami akár 3-4 percet is igénybe vehet :). A szobahőmérsékletű (ha fagyasztottuk a fehérjéket, időt kell neki hagyni, és nem csak addig, amíg felenged, hanem amíg fel is melegszik, mikróval ne próbáljuk gyorsítani) fehérjéket a cukor felével elkezdjük felverni, ha már lágy fehér hab állagú, mehet hozzá az ecet, a keményítő, végül a maradék cukor. A fényes, kemény hab feléből sütőpapírral bélelt nagy tepsibe 9 körlapot rajzolunk, gondosan helyet hagyva köztük, mert meg fognak duzzadni, a másik feléből pedig peremgyűrűket adagolunk a lapokra. Lehet habnyomózsákkal is, de simán evőkanállal gyorsabb, csak rusztikusabb külsejű lesz. 150 fokra előmelegített sütőbe mehet úgy 45 percre, amíg szép rózsaszínes árnyalatot nem kapnak, majd hagyjuk a sütőben kihűlni. Ha teljesen hideg, akkor felverjük a tejszínt, elosztva a habcsókfészkek közepébe kanalazzuk, és szederrel díszítjük.
Tamasin Day-Lewis: Tamasin's Kitchen Bible segített az arányoknál.
Tippek, FAQ:
1) Azt elég nehéz igazából meghatározni, hogy a recept hány személyes, a férjem ugyanis simán kettőt falt fel ezekből a kb. 8-10 centis átmérőjűre feldagadt pavlovákból, én egy után majdnem kidurrantam, de a biztonság kedvéért négyszemélyesre írtam. Elég édes, laktató, én azt mondanám, ha nincs túl sok nagyétkű férfi a társaságban, vagy kiadós étkezés előzte meg, akár 9 személynek is elég (ez esetben 65,1 Ft-os zseniális adagárral).
2) Ha nem elég édes a fenti alapélmény, a habcsókot akár lehetne ízesíteni-színesíteni, mondjuk egy rúd vanília kikapart magjával (988,88 Ft/246,22 Ft), vagy egy kiskanálnyi kakaóval (599,63 Ft/149,9 Ft), fahéjjal (604,63 Ft/151,16 Ft) vagy kardamommal (639,13 Ft/159,78 Ft).
3) Kevésbé édes, de tömörebb állagú, és kissé rendhagyó lesz, ha a tejszínhab helyett felkevert, hűs tejfölt kanalazunk a fészkekre (534,43 Ft/133,6 Ft). Marad édes, tömörebb, de még hidegebb lesz a projekt vaníliafagylalttal (535,63 Ft/133,9 Ft).
4) A szeder télen kapható mirelit formában is (545 Ft belőle a 30 dkg-os kiszerelés) , ekkor némileg drágul a fenti alaprecept (1009,13 Ft/252,28 Ft, 9 személyre számolva 112,12 Ft), de még mindig bőven kereteken belül marad. Természetesen bármilyen más gyümölccsel helyettesíthető, két szempontot érdemes követni: savanykás legyen, hogy megmaradjon az édes részekkel a kontraszt, puha és kezelhető méretű (ribizli, áfonya, grátánalma lehet érdekes például).
5) Lehet csinálni egyetlen nagy pavlovát is, de szerintem a minik dekoratívabbak és könnyebb őket tálalni-kiosztani.
Ajvár
Folytatódhat a maradékhasznosításra az ötletgyűjtés, ezúttal a hűtőből. Van fél üveg ajvárom (kb. 17 dkg), ami békésen pihen már ott egy ideje. Az elhasznált részéből valami mártásos húst dobtam össze, most már aktuális lenne elhasználni a másik felét. Egyetlen változatra nem vágyom: csak így hidegen odaplaccsantani csevap vagy más sült hús mellé úgymond köretnek. Várom az okos (és finom) megoldásokat!
Végül ez lett belőle: mályvacsiga ötlete alapján egy kivajazott tepsibe egy réteg párolt kuszkuszra ment némi maradék bolognai spagettiszósz és az ajvár keveréke felforrósítva, a tetejére meg egy nagy adag reszelt grana padano, 200 fokra, amíg a sajt aranybarna nem lett.
Currys-padlizsános pulykaragu
45 dkg pulykamell filé (580,5 Ft)
1 padlizsán (117,3 Ft)
2 közepes vöröshagyma (12 Ft)
2 kápia paprika (100 Ft)
2 ek. currypor (114 Ft)
40 dkg konzerv hámozott paradicsom (149 Ft)
3 ek. olaj (22,5 Ft)
1,5 dl víz
40 dkg rizs (186,7 Ft)
só
bors
Összesen: 1282 Ft négy személyre, fejenként 320,5 Ft.
A sok finom édesség után azt hiszem, ideje egy kis sósat harapni. Az olajat felforrósítom, beleszórom a vékony csíkokra vágott hagymákat és a negyedcikkelyekre szeletelt padlizsánokat, puhára főzöm. Beledobom a felkockázott pulykamellet, és fehéredésig sülhet a zöldségekkel, időnként megkavarva. Ekkor követheti a vékony csíkokra vágott paprika, majd ha ez is megpuhult kissé, megszórom a curryporral, és hozzáöntöm a konzerv paradicsomot és a vizet. Lefedve addig főzöm, amíg sűrű szósz nem lesz a zöldségek körül (kb. 5 perc), majd sózom, borsozom. Főtt rizs körettel tálalom.
A Good Food receptje az eredeti.
Tippek, FAQ:
1) Amint látszik, az eredeti recept sertéshúst használ, úgyhogy nyugodtan lecserélhetjük a pulykát mondjuk hosszúkarajra, amitől némileg olcsóbb is lesz a recept (1196,1 Ft/299 Ft). Pulykamell helyett természetesen csirkemellel is elkészíthető, úgy is spórolunk (1151,5 Ft/287,9 Ft).
2) Rizsköret helyett lehet kenyérrel vagy zsemlével (4x19 Ft) is enni, olcsóbb és megspóroljuk a rizsfőzést :) (1171,3 Ft/292,8 Ft, a sertéshúsos változatnál 1085,4 Ft/271,4 Ft).
3) Az otthon talán nehezebben fellelhető kápia paprika helyett bátran jöhet a paradicsompaprika, kicsivel olcsóbb is (72 Ft), ami tovább csökkenti az étel árát.
4) Konzerv paradicsom helyett természetesen lehet használni 40 dkg paradicsomot + egy kis doboz paradicsompürét, valamint egy pici vízzel többet, de ezzel némileg drágábbra jön ki (utóbbi kombináció 202,6 Ft), továbbá le kéne hámozni a paradicsomot.
5) Nálunk pikk-pakk elfogyott, de a BBC oldalán kommentelők azt írják, remekül fagyasztható, tehát akár két személynek is érdemes megfőzni a teljes adagot és eltenni későbbre a felét.
6) Ez egy könnyen variálható étel, érdemes kipróbálni padlizsán és paprika helyett mondjuk cukkinivel, gombával, lilahagymával, fokhagymával, vagy ezek bármilyen kombinációjával. A currypor helyett kísérletezhetünk édes őrölt paprikával, római köménnyel, gyömbérrel, vagy ezek tetszőleges keverékével.
Túróval töltött zsemle
Nem tudom, mennyire közismert ez a recept, abban azonban biztos vagyok, hogy gyorsan elkészül, egy kiadós leves után főfogásnak például kiváló, ráadásul pénztárcakímélő is. Három ilyen remek tulajdonság pedig pont elég ahhoz, hogy ebben a blogban legyen a helye.
Hozzávalók 4 főre:
4 db zsemle 100 Ft
25 dkg tehéntúró 300 Ft
2 dl tejföl 140 Ft
2 dl tej 20 Ft
1 db tojás 30 ft
porcukor ízlés szerint, max.5 dkg 20 Ft
reszelt citromhéj 10 Ft
mazsola 10 Ft
Összesen: 640 Ft, fejenként 160 Ft
Elkészítés:
A zsemléket kettévágjuk, alsó, termetesebb felükből a bélést kivesszük, összemorzsoljuk, tálba tesszük. A túrót áttörjük, hozzáadjuk a porcukrot, a citromhéjat, a tojássárgáját, ekkor adjuk hozzá a megmosott mazsolát is, ha szeretjük. Ha túl keménynek érezzük a masszát, lazíthatjuk egy kevés tejföllel. Végül a tojás kemény habbá vert fehérjét könnyedén adjuk a töltelékhez.
A zsemléket könnyedénmártsuk meg a tejben, de ügyeljünk, hogy ne áztassuk el, éppen csak nedves legyen a tészta. Halmozzuk az üregekbe a túrótölteléket, tegyük visza a szintén megmártott kalapokat, locsoljuk meg a tejföllel, és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt forrósítsuk át. Vigyázzunk, hogy a zsemle ne száradjon ki!
Sárgabarackos, mákos lepény
Lassan eljön a szilva és ezzel együtt családunkban a kvecsakalács ideje. Kelt tészta, jó érett, ízes szilva, fahéj, rá pedig mák és cukor. Egy pohár tejjel ennél jobb uzsonna, reggeli, vacsora nem is kell. De ebéd utánra sem utolsó! Addig is, amíg tényleg igazi szilvaszezon nem lesz íme a sárgabarackos verzió, még gyorsan, amíg, kapható a sárgabarack. Szintén remek párosítás! Egy hete hétvégén hoztunk a szüleimtől egy rekesz gyönyörű, érett kajszibarackot. Egy –egy barack akkora volt, hogy szép nagy szemű őszibaracknak sem lett volna utolsó! Kétszer készült belőle ilyen barackos, mákos lepény, anyukámat is nógattam, próbálja már ki, hátha így is ízlik apukámnak, nem csak szilvásan… nem tudom kipróbálta-e végül, olykor nehéz rávenni őket egy kis változtatásra. Minden esetre a tegnapi adagból vendégségbe is vittünk. Ahogy láttam házigazdáinknak is bejött.
Hozzávalók:
500 g liszt (kb. 45 ft)
25 g élesztő (kb. 25 ft)
Kb. 300 ml tej (kb. 55 ft)
250 g vaj (kb. 25 ft)
4 ek barnacukor (kb. 50 ft)
1 nagy csipet só
2 tojás (56 ft)
Kb. 1kg kajszibarack (kb. 350 ft)
3 ek mák (kb. 50 ft)
1 tk fahéj (kb. 5 ft)
Az élesztőt egy bögre langyos tejben egy kanálnyi barnacukorral felfuttatom. Hozzáadok egy tojást, egy kanálnyi olvasztott vajat, a csipetnyi sót, majd apránként a lisztet és sima, ruganyos tésztává gyúrom. Lefedve duplájára kelesztem. Míg kel kivajazok két kerek 25 centi átmérőjű tortaformát. A sárgabarackokat kimagozom és vastagabb cikkelyekre vágom. Egy kanálnyi cukrot elkeverek egy kevés fahéjjal, a mákot pedig a maradék cukorral együtt ledarálom. A kelt tésztát lisztezett felületen alaposan átgyúrom, majd megfelezem és kb. 30 centi átmérőjű körlapokká nyújtom. Kibélelem vele a sütőtálat úgy, hogy egy kis tésztaperem is legyen. Egy tojást szétválasztok és a fehérjével lekenem a kelt tészta felületét, hogy a gyümölcstől ne ázzon el. Kirakom a barack szeletekkel, meghintem a fahéjas cukorral, végül a cukrozott mákkal. Tovább 20 percet kelesztem, eddig a sütő is előmelegszik 180 C-ra. Mielőtt sütőbe teszem megkenem a tészta peremét a tojás sárgájával majd 35-40 percig sütöm.
Ami pedig a költségeket illeti, ha jól számolom úgy 660 forint ellenében kapunk két szép kerek lepényt, ami desszertként nyolc embernek elegendő.
Joghurt torta málnával
Nálunk évek óta favorit ez a torta. Amint beköszönt a bogyósgyümölcs szezon, azonnal követelni kezdik, nehéz helyzetbe hozva ezzel a gasztrobloggert, mert hát mégsem tehetem fel minden héten ugyanazt a receptet. Na de ha már itt ez az új blog, gyorsan kihasználom a lehetőséget és bemutatom ezt a málnás verziót, bár rajtam lassan úrrá lesz a málnaundoritis nevű kór (mondjuk leginkább szedni utálom). Mivel az idén igencsak bőséges volt a termés, nem is értem hogyan kerülhetett a piacokon olyan csillagászati összegekbe a málna, főleg, hogy a termelőknek nem fizetnek többet 350 forintnál kilónként az első osztályú, nagy szemű, gurulós málnáért.
3 db tojás, 84.-
85 g nyers nádcukor, 70.-Ft
75 g átszitált liszt, 9.-Ft
45 g vaj, 12.-Ft
Hozzávalók a joghurtos réteghez:
400 g málna, 300.-Ft
1 nagy doboz joghurt (450g), 159.-Ft
1 pohár tejszín (200 g ), 159.-Ft
125 g nyers nádcukor (vagy 70 g fruktóz) 102.-Ft (55.-Ft)
1 evőkanál vaníliás cukor,
1 csomag zselatin. 69.-Ft
Ügymenet: a tojás sárgákat a cukorral gőz fölött kikevertem (legalább 5 percig kell keverni!), hozzáadtam az olvasztott vajat, beleszitáltam a lisztet, majd legvégül óvatosan összekevertem az egészet a csipet sóval kemény habbá felvert tojásfehérjékkel. Egy sütőpapírral kibélelt 24 cm-es kapcsos formába simítottam a masszát, és a 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöttem. Rácson hagytam kihűlni.
A kihűlt piskótát ráhelyeztem a torta tálra, és köré helyeztem egy állítható tortakarikát. (ennek hiányában tegyük vissza az elmosott tortaformába).
A joghurthabhoz a zselatint 2 dl vízzel felforraltam, majd hagytam langyosra hűlni (azért még folyósnak kell lennie!). A joghurtot elkevertem a cukorral és a vaníliás cukorral. Folyamatos keverés mellett hozzáöntöttem a zselatinos folyadékot a joghurthoz, majd óvatosan beleforgattam a felvert tejszínhabot*. Még óvatosabban beleforgattam a málnát és az egészet a piskótára öntöttem. Lefedve legalább 2 órára hűtőbe tettem.
*A tejszín felverésének titka, hogy nagyon le kell hűteni. Én ennek érdekében előtte 15-20 perccel át szoktam tenni a hűtőből a fagyasztóba. Lassan kezdem el verni, majd 1 perc múlva kapcsolom a gépet teljes fokozatra. Ezzel a módszerrel eddig 100% a siker.
Az árak kiszámítása még mindig nehéz feladat számomra, tekintve, hogy sem a tojásért, sem a málnáért nem fizettem, de azért próbáltam belőni az árakat (tojás 28.-Ft/db, málna 750.-Ft/kg, legalábbis az edenkert.hu és anyám Szabadföld című újságjának infói alapján). A joghurtot és a tejszínt a Lidlben veszem, ezek az alap árak, de gyakran akcióznak is. A nádcukrot a Müllerben vettem, mint ahogyan a fruktózt is. A fruktóz jóval édesebb, ezért kevesebb is elég belőle.
A torta kb. 12 szeletet ad ki, amit nagyvonalúan nevezzünk 6 adagnak. Az egész torta 964.-Ft, tehát 1 szelet 80.-Ft, vagyis 1 adag 160.-Ft.
Tudom, hogy a málnaszezon lassan véget ér, de ez a torta szinte bármilyen más idény gyümölccsel is elkészíthető.
Túrógaluska meggyszósszal
Nálunk az ilyesmi kosztnak nagy keletje van, mivel a pasik eléggé lelkes hívei mindenféle édes dolognak, főleg ha még valami gyümölcsös dolog is van hozzá.
A túrógombócot nem eszik meg (hiába, a bonyolult férfiúi lélek), ezt viszont bármikor, boldogan.
A gyümölcsöt lehet variálni, szezonnak megfelelően, pl. sárgabarackkal is igen jó.
Túrógaluska meggyszósszal
galuska:
25 dkg túró (340 ft)
8 dkg liszt (9 ft)
2 tojás, kettéválasztva (66 ft)
4 dkg gríz (6 ft)
2 dkg cukor (5 ft)
meggyszósz
1/2 kg meggy, kimagozva (90 ft)
3 dkg cukor (7 ft)
2 dkg vaj (20 ft)
1 ek. keményítő (10 ft)
csipet fahéj
opcionálisan friss mentalevél
Első menetben a tésztát érdemes összedolgozni, a tojásfehérje kivételével, és a hűtőben pihentetni.
Nem kell neki sok, annyi pont elég, amíg a gyümölcsszósz elkészül.
Az pedig nem sok idő, a cukrot kissé megolvasztottam, rádobtam a meggyet, fahéjat, kicsit kevergettem, amíg levet nem engedett. Akkor még adtam neki 2 percet, nem kell ronggyá főzni, és nálam akkor került bele a menta. Amennyi a képen van, nem több.
Aki nem szereti annyira, mint pl. én sem, ha nagyon mentás, esetleg még annak is tetszhet, épp csak egy enyhe pikantériát ad a gyümölcsnek.
A keményítőt feloldottam folyósra vízzel, gyors kevergetés közben hozzáadtam a meggyhez és már le is kapcsoltam a lángot. A mentát kiszedtem, a vajat belekevertem, félretettem hűlni .
Aztán felvertem a fehérjét, óvatoskán beleforgattam a túrós masszába, vizet forraltam, enyhén sóztam.
Amikor már jól forrt a főzővíz, kanállal galuskákat szaggatam bele a tésztából és miután felúsztak a víz tetejére, még kb. 2 percig főztem.
Érdemes egyet kihalászni és kettévágva megnézni, átfőtt-e a közepe is.
Aztán a kész galuskák mellé kanalazzuk a meggyet és már lehet is enni.
Töredelmesen bevallom, nekem valami napkitörés vagy nem tudom mi hatására a kezem elfelezte a tésztát a galuskázás előtt és valaki meg azt sugallta, jó lesz ez a sütőben megsütve, holmi túrós tésztaalapként, szintén meggy alá.
Kevertem bele némi sütőport, boldogan rászórtam a meggyet és még darabos mandulát is!, beraktam 180 fokra a sütőbe és vártam a csodát, aminek működnie kell.
És nem működött.
Vagy talán mégis, ha az lett volna a cél, hogy nyersgumira hajazó cipőtalpat készítsek a tetején mandulás meggyel.
Mondjuk, le lehetett volna söprögetni róla a gyümölcsös cuccot, cipészelés előtt, de épp nem kellett hegymászó bőrbakancsot talpalni.
Esetleg el tudnám az alapötletet adni valami nagy cipőgyártó cégnek, ezen még gondolkodom.
(Csak arra tudok még gondolni, hogy előtte valamikor egy távoli bolygóról egy csendes éjszakán leszállt hozzánk egy űrhajó és megbizgerélte az agyam.)
De vízben kifőzve nagyon jól meg lehet belőle vacsorálni.
Vagy ebédelni.
Az ára összesen 553 ft, mi hárman bőven jóllaktunk volna belőle, ha nem pazarékolom el (khm, amúgy takaréklángon) a felét, úgyhogy fejenként 184.3 ft.
Cappuccino por
No, még egy kategóriát útjára indítok, amelynél a közönség segítségét kérnénk. A cél a spájzban némi helyteremtés lenne úgy, hogy a régóta ott kallódó/pihenő/majdkitalálommilegyenbelőle üvegek, zacskók felhasználhatóak legyenek, ne kelljen őket kidobni. Az elsődleges cél ez a mentőtevékenység, úgyhogy itt sem számolgatunk.
Kaptam (régen) egy zacskó cappuccinoport. Egy vagy két súlyos kávékrízisen eshettem át az elmúlt évben, amikor egy próbacsomagnyi nescafét se leltem itthon, nem ám bármi erősebbet, ekkor felhasználtam belőle írd és mondd 10 grammot, de itt figyel a polcon még 24 deka... Bármilyen felhasználási tippet boldogan fogadok, ami nem a rendeltetésszerű módon történő elfogyasztására irányul :).
Májpástétomos kekszek ribizlivel
A pástétomhoz:
40 dkg csirkemáj (259,2 Ft)
0,5 dl tejszín (53,8 Ft)
1 nagyobb lilahagyma (20,9 Ft)
3+5 dkg vaj (127,2 Ft)
2 ág oregánó (15 Ft)
só
bors
1 csomag kréker keksz (169 Ft)
25 dkg ribizli (100 Ft)
Összesen: 745,1 Ft négy személyre, egy főre 186,3 Ft.
A csirkemájat megtisztítom, kisebb darabokra vágom (ollóval). A 3 dkg olvasztott vajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd rádobom a májat és megsütöm (kissé rózsaszínes maradjon a belseje). Felöntöm a tejszínnel, beleszórom a morzsolt oregánót, sózom, borsozom, amikor elkezd bugyborékolni a tejszín, lekapcsolom a gázt. Robotgéppel pürésítem, ha rusztikus változatot szeretnék, akkor ezzel készen is vagyunk, ha lágyabb, krémesebbet, akkor a masszát még áttuszkolom egy szitán. Egy nagy vagy több kisebb tálkába kanalazom. Az 5 dkg vajat lassú tűzön megolvasztom, hagyom picit hűlni és a májpástétom(ok) tetejére öntöm. Ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Kekszekre kenve, ribiziszemekkel finom, a társaság elé ki lehet tenni a hozzávalókat tálakba, aztán ki-ki kenegesse a maga kekszeit, szórja a ribizlit :).
Tippek, FAQ:
1) Az oregánó árát szemlesütve bevallom, hogy csak tippelem, sajnos friss zöldfűszer árakat a neten találni elég nehéz, bízom benne, hogy kábé stimmel.
2) Egy könnyű kréker kekszet használtam alapnak, ami otthon nem kapható, helyette leginkább a TUC sózott keksz tűnt megfelelőnek, ezzel számoltam, most éppen sok helyen akciósnak látom, az általam számolt fenti árnál is olcsóbban lehet kapni, mindazonáltal ez az előétel egyik legdrágább eleme (a máj nehezen kilőhető :) ). Helyettesítőnél abban kell gondolkodni, hogy maradjon meg az eredeti konstrukció: sós, roppanós keksz, kissé édesebb jellegű, lágy krém, és savanykás, friss gyümölcs. Ezért nem tudom jó szívvel ajánlani mondjuk a jóval olcsóbb, ámde édeskés ízű háztartási kekszet, akkor már inkább pirítós (10 dkg = 41 Ft-os árral 617,1 Ft /154,3 Ft) vagy sajtos tallér (85 Ft-os csomagárral 661,1 Ft/165,3 Ft). De bármilyen hasonló sós keksz jöhet.
3) A ribizli helyett kipróbálható meggyel is (685,1 Ft/173,7 Ft), némileg olcsóbb és szintén savanykás, de azért az apró szemű ribizli jobban mutat.
Csokis croissant - a gyors változat
Na előbújok végre én is a fényre. Kedves Nemisbékánk minket is meginvitált a Takarékláng csapatába, s most ennél a finomságnál úgy éreztem, éppen idevaló.
Mert amellett, hogy isteni finom, igen nagy adag lesz belőle, úgyhogy vendégségekbe nagyon ideális. A megadott anyagmennyiségből 32 darab, kb. 10 cm-es croissant lesz. A másik nagy előnye a tésztának, hogy este megcsinálom, éjszaka a hűtőben pihen, és amikor meg akarom sütni, csak bedugom a sütőbe és fél órán belül kész is van.
Az alaprecept Limarának köszönhető, nála fedezte fel Orsi, majd én variáltam tovább. Őszintén szólva az ihletet az aluljárókban kapható (F××××tti) csokis croissant adta, amit azóta nem vagyok hajlandó megvenni, mióta elolvastam az összetevők listáját. A tésztarétegek közé egyszerűen kakaóval és némi cukorral elkevert vajat kentem, így alaposan átjárja a csokis íz.
És hogy bonyolítsam a helyzetet: mivel rendelkezem kettő darab tejérzékeny gyermekkel, persze itt is kénytelen voltam a tejmentes változatot is kikísérletezni. Önszántamból mondjuk sosem ennék Liga margarint, dehát a kényszer nagy úr. Így most kétféle költségvetéssel készítettem el, egy tejmentes (azokkal a hozzávalókkal, amikből én szoktam csinálni) és egy vajas változatot. A vicces az, hogy nagyjából ugyanarra az árra jün ki mindkettő.
Csokis croissant
700 g liszt (Biopont búza fehérliszt: 262 Ft / sima finomliszt 76 Ft)
1 kis pohár joghurt -140 g (helyett rizstejszín: 217 Ft /joghurt: 95 Ft)
2 dl tej (rizstej 111 Ft/ házi tej 40 Ft)
3 kk só (mondjuk 10 Ft)
4 ek cukor (általában nádcukor, de akkor sem több, mint 50 Ft)
2 tojás (60 Ft)
5 dkg élesztő (45 Ft)
25 dkg vaj (Liga margarin 150 Ft/ alap vaj(pl. Milli)500 Ft, persze itt lehet játszani a minőséggel, a Lurpak mondjuk olyan 720-ra jön ki)
2 ek kakaópor (cukrozatlan ofkorsz, talán 30 Ft)
4-6 ek nádporcukor (60 Ft)
Összesítve: a tejmentes változat 995 Ft, a vajas 966 Ft. Ez azért szerintem elég baráti. Persze lehet variálni és a vajas változatot elkészíteni Ligával, de szerény véleményem szerint, aki nincs rákényszerítve a margarinra, az mindenképpen inkább a vajat válassza!
És most a matek után térjünk rá az elkészítési technikára.
Először is az első 7 hozzávalóból ruganyos, fényes tésztát dagasztottam, amit aztán egy jó órácskát a hűtőben pihentettem. Ezután a tésztát igazságosan elfeleztem. A puha, kenhető állagű vajat/margarint kikevertem a kakaóval és a porcukorral majd ezt is két egyforma adagra osztottam.
Vettem az egyik adag tésztát és nyolc egyforma darabot vágtam belőle (nekem ez saccra nem megy, úgyhogy a mérleget szoktam segítségül hívni). A tésztadarabokat enyhén lisztezett felületen kb. 15 cm átmérőjű lapokká nyújtottam. Vettem egy lapot és megkentem a fél adag vaj kb.1/7-ed részével (ez viszont szemre megy, de persze itt is lehet méricskélni). Majd ráterítettem a következő tésztalapot, kentem és így tovább. A tetejére persze csak tészta került. Majd így az egészet elkezdtem kinyújtani, óvatosan, ügyelve arra, hogy ne nyomjam ki túlságosan a vajat, ne másszanak el a lapok egymástól. Ez attól is függ, milyen passzban vagok, de olyan 35-40 cm átmérőjűre szokott sikerülni.
Ekkor éles késsel elnegyedeltem keresztbe, majd minden negyedet még 4 további körcikkre vágtam. A tészta szélesebb végét kicsit széthuzigálva kifliszerűen feltekertem és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket.
Ugyanezt a folyamatot a tészta és a vaj másik felével is elvégeztem.
A megpakolt tepsiket beszuszakoltam a hűtőbe (nálam mindig ez a logisztikai feladat a legbonyolultabb) és elmentem aludni.
Reggel a sütik tetejét átkentem egy felvert tojással, majd a hideg sütőbe dugtam és 190 fokra beizzítottam. Félóra múlva már az asztalon illatoztak a kis csokis finomságok.
SajtkukacNiki
Spagetti sült hússal, aszalt paradicsommal
Ki ne dobd a maradékot csak azért, mert már senki nem kívánja, vagy mert már második (harmadik) alkalommal eszitek ugyanazt! Ugye mással is előfordult már, hogy hiába ismeri jól kis családja fogyasztási szokásait ilyen-olyan lelki és egyéb zavarok okán mégis megmarad egy csomó kaja. Több, mint amennyit jó szívvel másnap is asztalra lehetne tenni és lelkesedéssel esne neki a nagyérdemű. Aztán csak kerülgetjük egy ideig, egészen addig, amíg meg nem romlik. ... és akkor nem marad más, mint kidobni!
Hát ki ne dobd! Mert valami újat, finomat lehet rittyenteni belőle. Az ilyen maradékfelhasználós recepteknek nyitottuk ezt az új kategóriát. Igyekszünk mindenféle frappáns vagy épp szokatlan ötlettel előállni majd a maradékok felhasználására. Az eddigiektől eltérően árakat nem írnánk, hiszen ilyenkor épp a hűtő, kamra, szekrény tartalmára, no meg némi friss ötletre hagyatkozva készítünk valami újat, amit aztán öt perc alatt néma csendben tüntet el a család.
A maradék:
2 db egész sült csirkecomb
A többi hozzávaló:
1 üveg (kb. 2.5 dl) félig szárított paradicsom (pl. saját eltevés olajban fokhagymával, kakukkfűvel, sóval)
1 csokor újhagyma
2 gerezd fokhagyma
300 g spagetti
friss kakukkfű, petrezselyem
pár szem fekete olajbogyó
kevés olivaolaj (pl. a paradicsom saját olaja)
A húst lefejtem a csontról, vékony csíkokra vágom. A hagymát a zöldjével együtt felkarikázom, a fokhagymát felszeletelem, a paradicsomokat kicsit lecsepegtetem, nagyobb darabokra vágom. A paradicsom olajából két evőkanálnyit egy serpenyőben felmelegítek, ezen üvegesre párolom a hagymákat. Hozzáadom a paradicsomot és a sült húst, pár percig együtt sütöm. Hozzákeverem a frissen kifőtt spagettit, pár szem olajbogyót teszek rá és végül meghintem friss metélt kakukkfűvel, petrezselyemmel.
Cukkinis bulgur
Könnyű vacsorának és köretnek is igen jó. Nem megvetendő az sem, hogy 20 percnél többet nem igényel az elkészítése.
Igazság szerint a bulgur maradék volt, úgyhogy ennek a felhasználása volt az elsődleges cél, azon kívül persze, hogy ne maradjunk éhen.
Ha merő véletlenségből nincs maradék bulgur, akkor a folyamat ennek a megfőzésével indul.
Cukkinis bulgur
20 dkg bulgur (200 ft)
30 dkg cukkini, felkarikázva (80 ft)
4 gerezd fokhagyma, nagyobb darabokra aprítva(20 ft)
2 nagyobb paradicsom, felkockázva (52 ft)
2 ek olaj (kb. 16 ft)
1 ek aprított friss kakukkfű (15 ft)
só
bors
A felforrósított olajban kicsit megpirítottam a fokhagymát, rádobtam a cukkinit, a fűszereket és néha megkeverve kb. 7-8 perc alatt készre pirult.
Akkor került bele az összevágott paradicsom, akit zavar a héja, 1 percre forró vízbe téve könnyen lehúzható.
Ezzel is sült kb. 2 percet .
A bulgur is elkészül ennyi idő alatt, akkor szépen beleborítjuk a cukkinis edényzetbe, összemelegítjük és már mehet is az asztalra.
Összesen 383 ft, vagyis 1 főre 191,5 ft.
Ha húst is kívánsz bele, fejenként egy fél csirkemell felkockázva, sóval, borssal megsütve elég jól passzol hozzá.
Ebben az esetben fejenként 20 dkg húst véve, a csontos mellet kilónként 1200 ft-tal számolva hozzájön még 480 ft, vagyis összesen 431,5 ft egy főre.
Citromos-olívás öntettel sem megvetendő.
Coleslaw
25 dkg káposzta (31,4 Ft)
10 dkg sárgarépa (49,4 Ft)
1 dl tejföl (68 Ft)
2 ek. majonéz (39 Ft)
1 kk. mustár (1,8 Ft)
2 ek. tejszín (32,3 Ft)
1 kk. ecet (0,7 Ft)
3 ek. víz
só
bors
4 szelet pirítóskenyér (54 Ft)
Összesen: 276,6 Ft két személyre, egy főre 138,3 Ft.
Egy egyszerű, de nagyon finom saláta, amire Londonban kaptam rá, ráadásul teljesen idő- és energiatakarékos is :). A káposztát vékony csíkokra vágom, a sárgarépát hozzáreszelem, az öntethez minden mást összekeverek, és összeforgatom a zöldségekkel, egy órára a hűtőbe csapom. Köretként is ehető, pirítóssal főétel salátának remek.
Tippek, FAQ:
1) A fentebb felhasznált káposztamennyiség egy negyed káposzta. A másik negyedből - mivel a coleslaw addiktív :) - másnap ismét csinálunk egy adag salátát :), főleg, hogy férj 10 év alatt először dicsért meg nagyon salátáért. A megmaradó fél káposztából én káposztás-krumplis krémlevest csináltam, amit pirított szalonnacsíkokkal lehet feldobni - szintén elég költséghatékony kaja.
2) A hvg egyik nemrégi cikkének köszönhető információ, hogy a tejfölöknél érdemes figyelni a kilónként árat a boltban, erre a termékre ugyanis nem vonatkozik egységmennyiségű csomagolást meghatározó EU-szabvány, tehát mindenféle (egymáshoz néha nagyon hasonlító) kiszerelésben kapható, és nem biztos, hogy feltűnik, hogy 375 gramm vagy 400 gramm a nagy doboz.
3) Általában a homemade majonézt szeretem, de amikor csak ennyicskére van szükség egy recepthez, praktikus a bolti.
4) Tovább nagyon a fenti árat nemigen lehet csökkenteni, a toastkenyereket lehet kilőni mondjuk két zsemlére (2x19 Ft), ekkor 260,6 Ft/130,3 Ft lehet a vége.
Brokkoli con orecchiette
Azt hiszem itt az idő, hogy végre én is elő álljak valami produktummal. Ezt az ételt még akkoriban készítettem, amikor Nemisbéka meghívott ide a Takaréklángra. Gondoltam, mi sem egyszerűbb, hiszen csak egy kis brokkolit vettem hozzá, ez pont jó lesz ide! Azután amikor megláttam, milyen precíznek is kell itt lenni, azonnal pánikba estem elkezdtem számolgatni és komoly meglepetések értek. Végül azért ez mégis takarékos tészta lett.
Hozzávalók 2 személyre:
500 g brokkoli 250.-Ft
250 g orecchiette 200.-Ft,
2 gerezd fokhagyma 20.-Ft
2 evőkanál olívaolaj 30.-Ft
chili pehely 10.-Ft
frissen reszelt parmezán 100.-Ft
só
Összesen: 610.-Ft 2 személyre, egy főre 305.-Ft
Ügymenet: a brokkolit rózsáira szedtem és egy fazékban pároló betétre helyezve megpároltam. Közben feltettem a vizet a tésztának. Amíg a tészta főtt, egy serpenyőben felforrósítottam az olívaolajat, beledobtam a felszeletelt fokhagymát, majd a chilit. Egy perc múlva rádobtam a már puha brokkoli rózsákat, és egy-két percig pirítgattam együtt. Hozzáadtam a megfőtt tésztát, óvatosan összeforgattam és már kész is volt.
- Mostanában szinte csak olasz import brokkolival találkoztam, ami úgy néz ki, hogy nagy vaskos szár, kevés rózsa. Ehhez az ételhez csak a rózsákat használtam fel, de a szárat nem szabad kidobni. Giorgo Locatellinél láttam az ötletet, hogy a szárat apróra vágva belefőzte egy brokkoli krémlevesbe, célszerű tehát mindjárt kettőt venni.
- Nos igen, az orecchiette. Ezt a dobozt még Rómából magánimportáltam, és azóta várta a sorsát a szekrényben (egyébként is elképesztő mennyiségű tésztát vagyok képes felhalmozni). Most amikor megnéztem, mennyibe is kerül itthon egy doboz Barilla tészta komolyan megdöbbentem! Én általában előnyben részesítem a Lidl saját márkás Combino tésztáit (igen, mint a villamos:), bár ebből elég kevés a forma választék, viszont olcsó, kitűnő minőségű és durum lisztből készül. Drágább, de még mindig kedvezőbb opció a Colavita, ebből már elég sokféle kapható, fent ennek az árával számoltam.
- Az olívaolajjal kapcsolatban csak megerősíteni tudom házigazdánkat, léteznek olcsóbb saját márkás olajak, érdemes alaposan szétnézni, nem mindig az a legjobb amit reklámoznak.
- A parmezán tulajdonképp fűszer, kevés is elég belőle. Sajnos nekem is vannak beszerzési problémáim vele kapcsolatban, tekintettel arra, hogy nálunk nem szégyellnek akár 9.000.-Ft-ot is kérni kilójáért! Trükköznöm kell hát, ha valahol kapok jó áron parmezánt vagy grana padanot, akkor veszek egy nagyobb darabkát és gondosan becsomagolva jó sokáig elvan a hűtőben (jelzem nálam nem múlik el hét tészta nélkül).
- Friss chili hiányában is sok a lehetőség, nemrég fedeztem fel a Kotányi új tüzes sorozatát, amelyben a peperonchinotól a jalapenon át piri-pirig válogathatunk. Egy üvegcse 357.-Ft a teszkóban.
- Az ihletet Matthew Fort Ennivaló Itália című könyvéből merítettem.
Grillezett zöldséggel és kuszkusszal töltött padlizsán
Akkor én is előbújok a színfalak mögül, mint társszerző. Elsőként egy olyan receptet osztanék meg a nagyérdeművel, ami az egyik legnagyobb nyári kedvencem. Néhány féle zöldség, némi kuszkusz - mindösszesen ennyi hozzávalót igényel, és kb. tíz perc ráfordított időt. Mi lehetne jobb tehát, mint egy gyorsan elkészülő, olcsó, egészséges főétel?
Hozzávalók 2 főre:
1 karcsú padlizsán (kb. 150 Ft)
1 cukkini (kb. 80 Ft)
2 db paradicsom (kb. 100 Ft)
1 db kaliforniai paprika (kb. 100 Ft)
1 csokor petrezselyem (kb. 40 Ft)
2 evőkanál olaj (kb. 15 Ft)
2-3 szál újhagyma (kb. 50 Ft)
5 dkg kuszkusz (kb. 50 Ft)
1 teáskanál római kömény (kb. 10 Ft)
Elkészítés:
A padlizsánt kettévágom, belsejét kanállal kikaparom, apróra vágom, majd egy tálba teszem és besózom. A kuszkuszt tálkába teszem, és forrásban lévő vízzel leöntöm, annyival, amennyi ellepi. Kistányért teszek a tetejére, félreteszem. A hagymát apróra vágom, a cukkinit, kaliforniai paprikát és paradicsomot felkockázom. A felforrósított olívaolajon megdinsztelem a hagymát, rádobom a paprikát, paradicsomot és cukkinit, valamint az alaposan kicsavart padlizsánhúst. Addig párolom együtt őket, amíg megpuhulnak, de a cukkini még roppanós. Időközben ízesítem a zöldségeket sóval, borssal, római köménnyel, aki szereti, egy késhegynyi chilit is adhat hozzá. Megszórom az összevágott petrezselyemmel, végül belekeverem a kuszkuszt, ami ennyi idő alatt magába szívta a vizet és megpuhult.
Beletöltöm a keveréket a padlizsán héjába, tálalom. Langyosan a legfinomabb.
Összesen: 595.- Ft, azaz fejenként 297,50 Ft
Vaníliakrémes-epres piskótatekercs
A tésztához:
6 tojás (192 Ft)
6 ek. liszt (10,2 Ft)
6 ek. cukor (31 Ft)
csipetnyi só
A krémhez:
3 tojássárgája (96 Ft)
3 ek. keményítő (43,7 Ft)
4 ek. nádcukor (69,6 Ft)
4 dl tej (67,6 Ft)
1 vaníliarúd (399 Ft)
15 dkg eper (60 Ft)
1 dkg porcukor (3,5 Ft)
Összesen: 972,6 Ft négy személyre, egy főre 243,2 Ft.
A klasszikus piskótatekercs sokáig egészen egyszerűen azért nem szerepelt nálam az étlapon, mert a 6 tojás felhasználása valahogy egyfajta lélektani határ volt, pazarlásnak tűnt :). Aztán ha számol egyet az ember, rájön, hogy adott esetben egy tábla csokira simán többet költ egy tortához, mint a piskótához a tojásra, úgyhogy matekoztam, és úgy láttam, könnyedén belefér a limitbe egy kellemes piskótatekercs.
Először a krémet csináltam meg: a tojássárgához kevertem a nádcukrot, a keményítőt, és eldolgoztam a tejjel. A vaníliarudat felhasítottam, a magját a tejes keverékhez kevertem, majd a rudat is beledobtam. Közepes lángon, folyamatos keverés mellett sűrűre főztem (elég gyorsan megvan, úgy 5 perc). Kiemeltem belőle a vaníliarudat, sütőpapírból kivágtam egy az edény felszínével egyező méretű körlapot, megnedvesítettem, és a krémre tettem, hogy hűlés közben ne bőrösödjön meg.
A piskótához a tojássárgákat habosra kevertem a cukorral, majd fokozatosan hozzáadtam a lisztet. A fehérjéket egy csipet sóval felvertem, és óvatosan beleforgattam. A sütőhöz adott fekete nagy tepsit sütőpapírral kibéleltem, beleöntöttem és elsimítottam a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütöttem (ajtót nem nyitogatunk). A sütőből kivéve azonnal tiszta konyharuhára borítottam, lehúztam róla a sütőpapírt, a tészta hosszabbik oldalait vékony csíkban egyenesre vágtam, majd a rövidebbiktől kezdve feltekertem konyhrauhástul, és így hagytam kihűlni. Amikor kihűlt, széttekertem, megkentem vastagon a krémmel (még így is maradt belőle egy kehelynyi, bónusz csemegének), megszórtam az apróra felkockázott eperrel, visszatekertem, és porcukrot szitáltam rá, majd próbáltam önmegtartóztatni, sikertelenül :).
A krém Cserke receptje, mindenkinek ajánlom Arankával folytatott bájos (és jogos) csörtéjét :).
Tippek, FAQ:
1) Ez a fenti a deluxe tekercs, a legdrágább, ahogy kihozható (és a legfinomabb), innen csak olcsóbb változatok jönnek :), de meg akartam mutatni, hogy ez is belefér. Akinek van szeme, az láthatja, hogy a projektben messze nem a 9 tojás, hanem a vaníliarúd a legdrágább elem.
2) Mire cseréljük, ha olcsóbb variációt szeretnénk? Tudom, hogy a vaníliakivonattal már mindenféle határt feszegetek :), de azért nézzük meg: a neten csak egy kis üveges változat árát (600 Ft) találtam, ennek a fele elég bele (873 Ft/218,4 Ft). Ha házilag csinálunk kivonatot Chili&Vanilia receptje alapján, az egyszeri kiadásnak drága ugyan (mondjuk egy félliteres Győri Alaszka Vodka 1599 Ft + visszafogottan 6 vaníliarúd = 3993 Ft-ért lesz fél liter vaníliakivonatunk), de általában csak egy-két evőkanálnyi kell belőle egy receptbe, tehát akár évekig elég lehet, ráadásul elég a vodkát utántölteni rá. Mondjuk ha 1 evőkanálnyit használnánk jelen esetben, az 119,8 Ft - ami ugye majdnem harmada a boltinak (a recept előállítási költségét 692,5 Ft/173,1 Ft-ra csökkenti). Összehasonlításképpen: egy 38 ml-es vaníliaaroma 146 Ft (a piskóta vele pedig 722,6 Ft/180,7 Ft) - ízben pedig köszönőviszonyban sincs a rúddal vagy a kivonattal, de tartsuk meg az olcsóbb változatok között. A vaníliáscukor a "halottnak a csók" kategória szerintem, ezt hanyagoljuk. Alternatíve a főzött krém helyett használhatunk vaníliás pudingport (nem, nem Arankát, hanem Dr. Oetkert, abból is a prémium bourbon vaníliásat, 129 Ft), ha nagyon muszáj (562,9 Ft/140,7).
3) Nádcukor, tudom, hogy ez jön :). A blogomon már írtam, hogy mi napi szinten ezt használjuk általában, de errefelé jóval olcsóbb, mint otthon (olyan 140 Ft fél kiló átszámolva), ahol eleve csak biováltozatokat kínálnak, sok pénzért. Találtam egy normálisabb árfekvésűt, amiből szerintem érdemes egy csomagot venni, és akkor használni kisebb mennyiségekben, ha gazdagabb ízesítést szeretnénk. Nyilván kilőhető a receptben sima kristálycukorral, ekkor 48,9 Ft spórolható.
4) Némi eltérés és jelentős munkakönnyítés, valamint jóárasítás, ha sima lekváros piskótatekercset hozunk ki a dologból; az ingyen, rokonoktól vagy barátoktól kapott házilekvár a legkellemes megoldás mind ízben, mind költségben :) (233,2 Ft/58,3 Ft !). A bolti lekvárárak elég változóak, minőségtől függően egy-egy üveg 200-700 Ft-tal járulhat hozzá az előbbi natúr piskóta árához. Két biolekvárkészítőt találtam a neten, akik a bioság ellenére a limiten belül tartanak minket, plusz magyarok: a tarpai lekvárokat és Papp Miklós különlegességeit gondolnám érdemesnek megkóstolni.
5) A tojásfehérjéket természetesen nem dobjuk ki, egyesével fóliába csomagolva lefagyasztjuk későbbi felhasználásra.
